A tenger nevében

Mohog a Tisza,
hallgat a harang.
Miért is beszélne félre?
Csak a megkötött,
magára hagyott
barom bődül az égre.

Tudjuk a dolgunk,
menekülünk.
Hoz a viz új ínséget,
s viszi a búzát,
viszi a bort,
viszi a békességet.

Harmadnap óta
tenger e táj,
s a béke követe késik.
Valami eltört,
valami fáj,
Szakadjon most már végig!

Mint szakadt az ín,
szakadt a gát,
és szakadt
a szívből az átok
De úgy tért vissza,
mint bumeráng,
lecsapva reánk
és rátok.

Mosolyodj el már
egyszer, Uram,
adj testemre
patyolatinget.
Szégyen, hogy
háborgatják a halak
földben lakó eleinket.

Küldjetek zsákot
meg homokot
és katonát,
ti régi királyok,
mert fejünkre ülve
szemünk bogarát
vájják már a sirályok,

kik megszálltak minket
a vizeket látván.
Jöttek a vízhordó
fellegek hátán,
jöttek az árral,
a felduzzadt éren.

Jöttek a nagyságos
tenger nevében.